Elnöki látogatás a levéltárban


Idén ünnepeljük a Szent Márton-bazilika középkori újjáépítésének és felszentelésének 800. évfordulóját. A jubileumi ünnepségen, augusztus 27-én a bencés család mellett a magyar katolikus egyház és a hazai közélet jeles képviselői is részt vettek. Az ünnepi liturgiát az 1224-ben itt templomot szentelő váci és nyitrai püspökök mai utódai vezették. A szentmise főcelebránsa és igehirdetője Marton Zsolt püspök volt. A liturgián jelen volt és utána beszédet mondott Sulyok Tamás köztársasági elnök, aki feleségével Nagy Zsuzsannával meglátogatta levéltárunkat is, ahol legfontosabb okleveleinket és kódexeinket tekintették meg.