Szöveggyűjtemény (magyar fordítások)
II/201. oklevél hátoldala
A Szent Benedekről szóló pannonhalmi beszéd magyar fordításai
A lehető legnagyobb és legfényesebb dicsőség lenne számomra, Főtisztelendő Atyám és ájtatos Testvéreim, ha legszentebb Atyánknak, Benedeknek ezen az évenként visszatérő ünnepén valami épületes dolgot sikerülne Atyaságotok jelenlétében előadni, és ha a kegyes hitvallónak, mesternek és törvényhozónak örök dicsőségét méltóképpen tudnám hirdetni, és példásan értékes erényeit valamennyiőtök színe elé idézni. Erre azonban én egyáltalán nem vagyok képes, mivel a szólás tudománya idegen tőlem, de ez a dolog önmagában is akkora szentséget és kiválóságot hordoz, hogy nemcsak a kicsiny vagy a közepes képességű ember erejét haladja meg, hanem a legjobb, szinte isteni szónok is megrettenne vállalásától. Amikor mégis szólni készülök az ő dicsőségéről és kiválóságáról, a benne lakozó Szentlelket hívom segítségül, hogy aki őt oly bőven megajándékozta erényekkel, nekem is adjon erőt azok elmondására, hogy a tettekhez méltóak legyenek a szavak. Mivel életét és tetteit Szent Gergely legnemesebb és legcsodálatosabb nyelve oly világosan és bőségesen, nagyszerű stílusban és oly dicsően festette le, hogy dicséretéhez semmi egyebet nem lehet hozzátenni, én nem megismételni akarom az ő csodálatra méltó, szinte isteni élettörténetét, hanem erényeinek ékességeiből szeretnék legalább valamit felidézni, jóllehet dadogva, szegényes, hebegő, durva, műveletlen nyersességgel.
Legszentebb Benedek Nursia tartományából származott, s bölcsős-csörgős korától a valláshoz kötődött. Amint megértette a rendkívül okos fiúcska, hogy mindazt, amit csodálatos hevességgel kívánt, szülőföldje nem tudja számára megadni, elhagyta azt, és Rómába ment, mely az idő tájt a világ úrnője volt, és a leggazdagabb valamennyi szellemi tudományban és kézműves mesterségben, s ott értékes erényeket és tudást szerzett magának. Amikor pedig észrevette, hogy ezek által sokan a bűnök szakadékaiba rohannak, az istenfélelem vágyától fölgyúlva elhagyta a földi élet minden, ideig tartó dicsőségét, és remeteségbe vonult, hogy a világ minden zajától távoli, nyugodt életet éljen, és elszakadva a csábításoktól és a testi gyönyörűségektől lelke teljes figyelmével a Megváltó Úrhoz ragaszkodjék, amint írva van: "az én lelkem hozzád ragaszkodott, a jobb kezed felvett engem". Egy igen szűk barlangba zárkózott, melyben három évet töltött állhatatos egyedüllétben, az emberek tekintetétől távol. Amikor dicső híre széltében- hosszában terjedni kezdett, a szomszédos vidékekről összesereglett világiak tömege és különböző helyekről szerzetesek végeláthatatlan sokasága gyűlt oda, a legszentebb ifjú azonban, aki az önmegtartóztatás küzdelmeiben oly sokat harcolt, belső magányban, csak Istennek szentelte magát. Sem éjjel, sem nappal nem szűnt meg Istennel beszélgetni és imádkozni, arra az isteni dologra törekedve lelke teljes tisztaságával, ami minden értelem fölött áll, s belül mennyei életet élt a földön. Lelkének ereje és a gyógyítás gyakorlása által személyében mintegy új próféta támadt, erényei bizonyságára nem hiányoztak a jelek és a csodák. Nincs mit csodálkozni azon, hogy minél inkább tartózkodott az emberi gondoktól és a felesleges világi fecsegésektől, annál közelebbi és bensőségesebb kapcsolatba került Istennel. Amikor pedig a mindenható Isten emberi köntösbe rejtett kincsét nem akarta tovább titkolni, hanem sokak [hasznára (?)] a fényre hozni és ismertté, s a jövendő számára emlékezetessé tenni, legszentebb, legtiszteletreméltóbb Atyánk életét az emberek elé állította példaképül. Miután az egyik monostor apátja meghalt, a szerzetesek a tiszteletre méltó Benedekhez jöttek, és kérlelték, hogy legyen a vezetőjük, de kérésük először ellenkezésre talált. Benedek lelkének végtelen tisztasága által elérte ugyanis, hogy nemcsak azokról a dolgokról szerzett tudomást az Úrtól, amelyek már megtörténtek, hanem azokat is megtudhatta előre, amelyek később teljesedtek be. Az Úr megadta számára a prófétaság kegyelmét, úgyhogy nemcsak az őt apátnak követelő frátereknek mondta meg a jövendőt, [...] sokmindenki másnak többet megjósolt a vártnál. Végül, miután mindent megígértek, könyörgésüktől meggyőzetvén, az egyetértést tanúsító frátereket elkezdte inteni, az igazság útjára tanítani és a kegyesség gyakorlására csalogatni. Amikor azonban észrevette, hogy milyen keveset ért el, s hogy magát talán elveszíti, azokat pedig nem találja meg, búcsút mondván a frátereknek, tüstént remeteségbe sietett, visszatért a barlangba, melyet elhagyott, és egyedül, az Égi Szemlélő tekintete előtt, magában élt. ...
Forrás: MS I. 383-384
Fordítás: Madas Edit