Szöveggyűjtemény (magyar fordítások)
I/9. oklevél
1146.
Színes úrnő végrendelete.
Az Úr nevében. Tudja meg a jövendő nemzedék és az is, amely most él, hogy én, Színes, megfosztva az utód-örökös reménységétől, mivel látom, hogy sokan erőszakkal, vagy bármilyen módon másoknak örökségébe lépnek, elhatároztam, hogy patrimóniumommal, amely örökség jogán illet engem, úgy rendelkezem, hogy olyan örökösöm legyen, aki engem ez élet után az örökkévaló örökség részesévé tesz. Üdvös tanácsot tartván ezért férjemmel, Henrik úrral Dávid apát úr atyjafiával rokonaimhoz és barátaimhoz, az ország előkelőihez fordultam, és feltárva közös elhatározásunkat, kértem, tanácsolják Géza úrnak, királyunknak, hogy engedelmével és beleegyezésével a Chutus nevű birtokot minden tartozékkal felajánlhassam és ráhagyhassam Szent Márton pannonhegyi egyházára. Ők kérésünkre hajolva, és a jó szándékot helyeselve, a királyhoz járulva rávették, szándékunkat előadták és kérésükkel kieszközölték, hogy meg kell lennie, amit kértünk. Miután elnyertük a királyi engedélyt, a fent mondott birtokot a szántófölddel, legelőkkel, erdőkkel, rétekkel és mindennel, ami benne a mi hatalmunk alá tartozik, a régóta mindenhol állított határ szerint Szent Mártonnak adományoztuk, hogy halálunk után minden háborítás nélkül az egyház apátjának gondoskodása és igazgatása alatt legyen. Ami pedig a birtokhoz tartozik, ez: három eke tizenöt ember öt mansiójával, száz juh, harminc sertés kanásszal, a harmincnégy csődörből és kancából álló ménessel, három ember mansiójával, öt szőlő öt mansióval Radi faluban. Annak a szolgálatnak a kötelezettsége alól, amellyel az egyház más emberei tartoznak, a mi embereinket kivettük, tudniillik se bort ne szállítsanak a monostorba, se lisztet a szerzetesek ellátására, s ne kényszerítsék őket más munkára, csak arra, ami a mondott birtoknak vagy szőleinek műveléséhez tartozik. A hely apátjának legyen joga azoknak a szabad hospeseknek felfogadására és elbocsájtására is, akik lakni és művelni akarják a földet, de mégis kötelesek hadra kelni és elmenni a király hadjáratára, amint a mi életünkben tették. Továbbá egyeseket, akik nekünk hűen szolgáltak, szabadon bocsájtjuk, és olyan szabadsággal adományozzuk meg őket, hogy halálunk után szabadon szolgáljanak ott és annak, ahol és akivel akarnak: Kissodi, Farkas, János, Detre, ... Mendus, Ilona. Mindezt pedig az ország sok előkelőjének, püspökének, ispánjának és más nemesének tanúskodása mellett így rendelték, és a királyi pecsét ráütésével így erősítették meg, hogy senki csalárd örökséghajhászó, vagy az igazság ellensége ne merészkedjék megszegésén mesterkedni. Ha pedig valamely elvetemült lelkű ember sem az Isten, sem a Szentegyház iránt tanúsítva tiszteletet, csellel vagy erőszakkal ezekből valamit is magának próbálna megkaparintani (főként azokról beszélek, akiket e világon rokonság köteléke fűzött hozzám), ha valaki, mondom, ezt érvénytelenné akarja tenni, Isten ítélete alá essék itt és az örökkévalóságban, hacsak észhez nem tér. Az Úr megtestesülésének 1146. évében, a dicső Géza király uralma alatt írták, felolvasták és megerősítették mindezt az ország igen nemes tanúinak jelenlétében, akiknek neve ez: Macharius érsek, Zacheus győri püspök, Belos nándorfehérvári ispán és bán, János ispán, Ákos ispán, Dénes ispán, Gyula ispán, Sándor, Haidricus, Deda, Anto, Péter, László herceg mestere; a szomszédos száznagyok közül: Ceh, Henrik, Cherbela.
Forrás: Szemelvények az 1526 előtti magyar történelem forrásaiból. I. Szerkesztette és a jegyzeteket készítette Bolla Ilona és Rottler Ferenc. (Kézirat). Budapest, 1982. 78-79.