Könyv Legányi Norbert főapátról


Megjelent Várszegi Asztrik emeritus főapát úr könyve elődjéről, Legányi Norbertről. A kötet címe: Az én feladatom az, hogy átvezessem a rendet a Vörös-tengeren – Legányi Norbert pannonhalmi főapát küzdelme a kommunista államhatalommal (1958–1969).

Kitüntetések a Magyar Kultúra Napján


A Magyar Kultúra Napján a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár igazgatója, Ásványi Ilona, a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár igazgatója, Dénesi Tamás és levéltárosa Boros Zoltán, a helyi és nemzeti kultúra megőrzése érdekében végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként miniszteri elismerő oklevélben részesült.

Megjelent a Liber ruber fakszimile kiadásának kísérőkötete


Egy éve jelent meg az 1240-ben íródott oklevélmásolati könyvünk, a Liber ruber hasonmás kiadása, amelynek bőrkötéses példányát január 27-én Cirill főapát úr Ferenc pápának is átadta. Most ősszel a fakszimiléhez kapcsolódó kísérőkötet is napvilágot látott, Szovák Kornél és Mayer Gyula szerkesztésében.

A kötet tartalmazza Sarbak Gábor chartulariumról írott tanulmányát, illetve Szovák Kornél a szövegkiadás szempontjait ismertető bevezetőjét, angol és magyar nyelven. Ezt követi a kódex oklevélszövegeinek kritikai kiadása. A kiadványt jó minőségű oklevélképek zárják.

Prézesapátok a levéltárban


Szeptember közepén az idén ezeréves Montserrat-i monostorban tizenkilenc bencés kongregáció prézesapátja találkozott. A szűk egyhetes együttlét a bencés konföderáció évenként visszatérő, változó helyszínű fóruma, ahol azokat a közös témákat beszélik meg, amelyek általánosságban érintik a szerzetességet, az egyházat. A rendezvényen jelen volt Jeremias Schröder abbas primas is. A találkozó egyik legnagyobb létszámú nyelvi munkacsoportja a német nyelvű prézesek közössége, amelybe az osztrák, a bajor, a Beuron-i és Sankt Ottilien-i mellett a svájci, a szláv és a magyar kongregáció is tartozik.

Sörmustra Pannonhalmán


Szeptember 27-én a Pannonhalmi Porta Látogatóközpontban sörmustrát rendeztek, melynek keretében Nemes Gábor, a Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ vezetője és Dénesi Tamás, levéltárunk igazgatója kötetlen beszélgetésen mesélt a népes hallgatóságnak a püspöki és apátsági birtokok sörkultúrájáról és az italmérésről. A rendezvényt sörfőzőverseny és kóstolás egészítette ki.

Beer Parade in Pannonhalma

Söröző bencések

On 27th September, in the Pannonhalma Porta Visitors’ Centre, a beer parade was organised. The programme included an informal talk: Nemes Gábor, head of the Centre for Collections in the Diocese of Győr and Dénesi Tamás, the Director of our Archives related the beer culture and alehouses of the bishop’s and abbot’s estates. The programme was completed with a competition of beer-brewing and ale-tasting.

A "Placid atya-projekt"


A Pannonhalmi Főapátság és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) szeptember 24-én együttműködési megállapodást kötött Olofsson Placid bencés szerzetes tárgyi és szellemi hagyatékának ápolására, feldolgozására és bemutatására. A dokumentumot Földváryné Kiss Réka, a NEB elnöke és Hortobágyi T. Cirill főapát írta alá Budapesten.

The "Father Placid Project"


On 24 September, the Archabbey of Pannonhalma and the Committee of National Commemoration (Nemzeti Emlékezet Bizottsága [(NEB]) signed an agreement of cooperation in cultivating, elaborating and presenting the material, intellectual and spiritual legacy of Olofsson Placid, Benedictine monk. The document was signed by Földváryné Kiss Réka, President of NEB and Archabbot Hortobágyi T. Cirill in Budapest.

Egyházi levéltárosok vándorgyűlése Egerben


Június 30. és július 2. között Egerben rendezte éves vándorgyűlését és konferenciáját a Magyar Egyházi Levéltárosok Egyesülete, az Egyházi Muzeológusok Egyesülete és a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség. Hétfőn az egyesületek közgyűlésüket tartották, a felsőoktatási levéltárvezetők pedig kerekasztal-beszélgetést rendeztek. Kedden tudományos konferenciára kerül sor, szerdán a résztvevők Feldebrőre és Gyöngyösre kirándultak.

The Itinerary Congress of Church Archivists in Eger


Between 30th June and 2nd July, in Eger, the annual itinerary congress and conference was organised by the Association of the Hungarian Ecclesiastical Archivists, the Museologists’ Association of Christian Churches and the Hungarian Alliance of Archivists of Higher Education. On Monday, the associations held their general assembly, and the heads of the archives of higher education had a roundtable talk. On Tuesday, a scholarly conference was held. On Wednesday, the participants visited Feldebrő and Gyöngyös.

Gyulafehérvári szeminaristák látogatása


Június 27–29. között Kovács Gergely érsek atya és elöljáróik vezetésével az erdélyi egyházmegye kispapjai látogattak Pannonhalmára. A gyulafehérvári kispapok Rómából hazafelé a főapátságban töltötték a hétvégét, ahol részt vettek a szerzetesi liturgiákon, megtekintették a monostort, a gimnáziumot, a gyógynövénykertet és az időszaki kiállítást és főapáti vezetéssel a pincészetben is jártak. Levéltárunkban értékes középkori okleveleket láthattak, majd néhány, Erdéllyel kapcsolatos dokumentumot is megismerhettek.

The Visit of Seminarists from Gyulafehérvár


Between 27th and 29th June, the seminarists of the Transylvanian Diocese headed by Archbishop Kovács Gergely and their superiors visited Pannonhalma. On their way home from Rome, the seminarists of Gyulafehérvár stayed in the Archabbey for the weekend. They joined in the monastic liturgies, saw the sights of the monastery, the secondary school, the herb-garden, the thematic exhibition of the year, and they also spent some time in the wine-cellars with the Archabbot.

Egy világhírű biokémikus emlékezete


Radda György biokémikusra, az MRI képalkotó-vizsgálat kidolgozójára emlékezett alma matere, családja és egykori, oxfordi munkatársi közössége. Ennek keretében a kutató nevével fémjelzett díjat alapítottak a Bencés Gimnáziumban.

Remembering a World-Famous Biochemist


Radda György – biochemist, who elaborated the MRI examination – was remembered by his Alma Mater, his family and his former community of colleagues in Oxford. On this occasion, in the Benedictine Secondary School, a prize hallmarked by the researcher’s name was founded.

Elegancia és hagyomány


Kevesen tudják, hogy a Tihanyi Bencés Apátság aktív szerepet játszott a füredi Anna-bálok létrejöttében és két évszázados történetében. Ezt a kapcsolatot mutatja be az Elegancia és hagyomány – A tihanyi bencések a füredi Anna-bál két évszázadában című időszaki kiállítás, amely június 15-én nyílt meg a Tihanyi Apátsági Múzeum galériájában. A tárlat – amelynek kurátora Szlavkovszky Mariann volt – augusztus 31-éig látogatható.

Kitüntetett pedagógusok levéltárunkban


A Pannonhalmi Főapátság immár harmadik alkalommal díjazta a fenntartásában működő iskolák pedagógusait. A Bencés Oktatásért Kitüntetést idén tizenkét tanár vehette át Hortobágyi T. Cirill főapát úrtól. A díjazott pedagógusok a konventmise, majd a díjátadó ünnepség után levéltárunkba is ellátogattak, ahol annak értékes dokumentumaival ismerkedhettek meg.

A díjátadóról és a kitüntetett pedagógusokról a főapátság honlapján lehet bővebben olvasni.

Honoured Teachers in Our Archives


For the third time, the Archabbey of Pannonhalma has already honoured the teachers of the schools run by the Archabbey. Twelve teachers received the Honour for Benedictine Education from Archabbot Hortobágyi T. Cirill. After the conventual mass and the honorary ceremony, the honoured teachers visited our Archives where they had a look at our valuable documents.

A more detailed account can be read about the honorary ceremony and the honoured teachers on the Archabbey’s home-page.

13. Országos Uradalomtörténeti Konferencia


2025. május 28-án Egerben tizenharmadik alkalommal került megrendezésre az Országos Uradalomtörténeti Konferencia a Magyar Uradalomtörténeti Társaság szervezésében. A rendezvény házigazdája dr. Horváth István az Egri Főegyházmegye levélátrosa volt. A konferencia előadásai – korszaktól függetlenül — azt vizsgálták, hogy milyen tisztségek és beosztások, mesterségek és foglalkozások voltak jelen az uradalmakban, vagyis azokban a szocioökonómiai egységekben, melyek a gazdasági hatásukat messze meghaladó módon hatottak az ország társadalmi és kulturális fejlődésére.