Az Aranycsapat középhátvédje bencés diák volt


Lóránt Gyula a Honvéd és az Aranycsapat középhátvédjeként ismert. A magyar válogatottal az 1952-es olimpián, majd a következő évben az Európa-bajnokság elődjének számító Európa Kupán arany-, az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett.

 

Lóránt Kőszegen született, 1933–1938 között a helyi bencés gimnáziumban tanult, ahol nagy hangsúlyt fektettek a testnevelésre és a sportolásra. A gimnáziumi értesítők szerint Püvár Máté osztályába járt, közepes-jó tanuló és kiváló sportoló volt: kosárlabdázott, atletizált, asztaliteniszezett. Tizenötéves korában, 1938-ban a Kőszegi SE igazolt labdarúgója lett és három éven át a helyi Magyar Királyi Állami Líceum és Tanítóképző Intézetben tanult tovább. Hamarosan a magyar ifjúsági válogatottban is bemutatkozhatott. A sport miatt csak 1943-ban érettségizett a szombathelyi Kereskedelmi Iskolában, ekkor már a Szombathelyi FC játkosaként. Aztán Nagyváradra igazolt, amely az ő főszereplésével – első vidéki együttesként – magyar bajnoki címet szerzett. Ezt követően amerikai hadifogságba esett és több csapatban is játszott (pl. a Vasasban). Egy 1949-es disszidálási kísérlet miatt (melynek főszervezője volt) letartóztatták és két hónapot a kistarcsai internálótáborban töltött. 1951-ben Puskás Ferenc közbenjárására igazolt a Honvédhoz, amellyel három bajnoki címet szerzett. 1952-ben olimpiai bajnok lett, a következő évben az Európa Kupát nyerte meg a válogatottal. Részt vett Londonban az évszázad mérkőzésén és annak budapesti visszavágóján (6–3 és 7–1-es győzelmek az angolok ellen). Az 1954-es világbajnokság ezüstérme hatalmas csalódás volt. Lóránt karrierje leszálló ágba került, kisebb csapatokban játszott. Többszöri sikertelen felvételi után bejutott a Testnevelési Főiskolára, ahol edzői képesítést szerzett. A Honvéd, majd az Oroszlány vezetőedzője lett, de munkáját egyre inkább ellehetetlenítették, ezért 1963 karácsonyán emigrált.

 

Az NSzK-ban telepedett le, ahol egykori ellenfelei, az ’54-es nyugat-német válogatott szövetségi edzője, Sepp Herberger és csapatkapitánya, Fritz Walter segítették. Elvégezte a mai napig világhírű kölni Sportfőiskolát. Edzőként dolgozott a Kaiserslautern, a Dusiburg, az 1. FC Köln, az Eintracht Frankfurt, a Bayern München, a Schalke 04 és a PAOK Szaloniki csapatánál. Konfrontatív, erős egyéniségének és maximalizmusának köszönhetően mindenhol kevés időt töltött, de szép sikereket ért el. 1981-ben szívrohamban hunyt el. Mint a rendszer ellenségét, „katonaszökevényt” nem engedték hazánkban eltemetni, lakóhelyén Endingenben kísérték utolsó útjára.

 

A rendszerváltás után amnesztiában részesült, posztumusz századosi rangra emelték. Kőszeg városa díszpolgári címet adományozott számára, róla nevezték el a városi sporttelepet, szülőházán emléktáblát helyeztek el, és utcát is elneveztek róla, majd 2011. május 13-án itt helyezték örök nyugalomra.