VII. Fraknói Nyári Akadémia Győrben és Pannonhalmán


Az MTA és a PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportjának idei Nyári Akadémiáját augusztus 6. és 8. között Győrben rendezték. A konferencia több mint ötven résztvevője Pannonhalmára is ellátogatott.

A kutatócsoport 2012-ben Lendület Egyháztörténeti Kutatócsoportként alakult. Vizsgálatai meghatározóan politika-, diplomácia-, művelődés- és intézménytörténeti jellegűek. Kiemelt feladata a szisztematikus forráskiadás és -feldolgozás. A kutatás elsődleges színteréül a vatikáni gyűjtemények szolgának. Ezt egészítik ki – elsődlegesen tematikus összefüggésben – a bécsi és hazai levél- és kézirattárak anyagai. A kutatócsoport távlati célja, hogy szakmai hátteréül szolgáljon egy önálló, tisztán tudományos jellegű római magyar történeti intézet létrehozásának és hatékony működésének. Egyetemi tevékenységének köszönhetően kiemelt figyelmet fordít a tudományos utánpótlás nevelésére, és a hallgatók bevonására. A Fraknói Nyári Akadémia elsődleges célja, hogy összefogja az egyháztörténettel foglalkozó fiatalságot, bevonja őket a tudományos diskurzusba és feltárja előttük a kutatás perspektíváit.

Az egyetemisták, fiatal kutatók és egyetemi oktatók változatos, a legfrissebb szakmai eredményeket bemutató konferenciájának első másfél napja a Brenner János Hittudományi Főiskola falai között zajlott. A téma a győri egyházmegye és a bencés rend története volt. A program keretében pódiumbeszélgetésen ismerhették meg levéltárunk korábbi igazgatója, a gyémántmisés Csóka Gáspár életútját, akit tanítványa, Szovák Kornél kérdezett. A szakemberek Pannonhalmára is ellátogattak, ahol a bazilika és a kerengő megtekintése mellett részletes kalauzolást kaptak a levéltárban és a könyvtárban, illetve a Várszegi Asztrik emeritus főapát által tartott rendtörténeti előadás izgalmas beszélgetéssel zárult.

A konferencia programja itt tekinthető meg:

AttachmentSize
PDF icon fraknoi_2021_program.pdf1.61 MB