Négy Árpád-kori oklevél konzerválása


Az idei évben ünnepeljük a pannonhalmi harmadik templom felszentelésének nyolcszázadik évfordulóját. A Bazilika 800 emlékév keretében kiállítással tisztelgünk az építtető Uros apát előtt. A kiállítás előkészületei során konzerváltunk négy olyan oklevelet, amely szerepet kap a tárlaton.

Megbeszélés Pannonhalmán Szent Lőrinc támogatásával


Február 7-én mintegy húsz egyházi levéltáros gyűlt össze, hogy szakmai megbeszélést folytasson Pannonhalmán. A nagyrészt a Dunántúlról érkező kollégák a közös egyházi levéltári honlap (Matricula) aktuális kérdéseiről, az anyakönyvi adatbázisról, a nagyobb szakmai projektekről, a könyvkiadási folyamatokról folytatott eszmecserét. A napközi imaóra és az ebéd után látogatást tettek Ravazdon, a főapátság sörfőzdéjében, ahol megismerkedtek a belga típusú apátsági söröket készítő manufaktúra tevékenységével. A termékek közül többet meg is kóstolhattak.

Megjelent a Collectanea Sancti Martini X.


A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője hagyományosan bencés rendtörténettel foglalkozó és a rendi gyűjteményekhez kapcsolódó írásokat közöl. A 2023 decemberében megjelent kötet egyik tanulmányában olyan kódexlapokkal ismerkedhetünk meg, amelyek egy 14. század elején, valószínűleg a tihanyi scriptoriumban írt kottás misekönyv részei voltak és amelyekbe egy török kori tihanyi várkapitány számadáskönyvét kötötték.

Az Energiaügyi Minisztérium csoportja a levéltárban


November 22–23-án az Energiaügyi Minisztérium csoportja látogatott a főapátságba. A csapatépítés és szakmai programok mellett levéltárunkat is felkeresték, ahol néhány középkori dokumentumot tekintettek meg, majd a monostor energiafelhasználásának történetével ismerkedtek meg.

Uradalomtörténei konferencia Gödöllőn


2023. november 22-én rendezte meg a Magyar Uradalomtörténeti Társaság a 11. Országos Uradalomtörténeti Konferenciát Gödöllőn, a MATE Szent István Campusán. Négy év kényszerű szünet után találkoztak ismét a téma iránt érdeklődő kutatók, akik a Petőfi 200 jubileumi emlékévhez kapcsolódva az allodiális gazdálkodás reformkori sajátosságait helyezték előadásik középpontjába, de a vendégelőadók révén más érdekes témák is napirendre kerültek.

Grúz egyházi delegáció látogatása


November 21-én grúz egyházi delegáció látogatott Pannonhalmára, melynek vezetője Theodore Chuadze, Akhaltsikhe és Tao-Klarjeti metropolitája volt. Rajta kívül Gerasim Sharashenidze, Saba Zaza Gigiberia, Amiran Gvazava metropoliták és Gia Zviadadze protopresbiter érkezett a főapátságba. A vendégek megtekintették a monostort, a kincstárt, a bazilikát, ahol egy rövid orgonakoncertet is meghallgathattak, részt vettek a napközi imaórán és együtt ebédeltek a bencés közösséggel. A levéltárban Dénesi Tamás, a könyvtárban Ásványi Ilona kalauzolta őket.

A Görögkatolikus Múzeumban jártunk


Az Egyházi Muzeológusok Egyesülete, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ és az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács november 16-án Nyíregyházán, a Görögkatolikus Múzeumban tartotta szakmai napját. Az ország különböző pontjairól érkező szakemberek Szabó Irén igazgató vezetésével megtekintették a múzeum kiállításait és kötetlen eszmecsere során ismerhették meg a múzeum létrejöttét, gyűjteményeit, terveit. Terdik Szilveszter a Papnevelő Intézet kápolnájában, majd az újonnan kifestett Belvárosi Görögkatolikus Székesegyházban kalauzolta a kollégákat.

Bazilika 800 – Novák Katalin látogatása


A Pannonhalmi Főapátság Szent István korában épült templomát 1137 előtt egy tűzvész következtében fel kellett újítani. A II. Béla és Dávid apát idején történt restaurálást az 1210-es években újabb nagyszabású építkezés követte. Uros apát temploma éppen nyolcszáz éve, 1224-ben készült el és II. András jelenlétében szentelték fel.

Levéltári nap Győrben


A XXV. Győri és XI. Kisalföldi Levéltári Nap október 25-én a Brenner János Hittudományi Főiskola dísztermében került megrendezésre. A szakmai napon levéltárunk igazgatója Bencés testamentumok a 17–18. századból címmel tartott előadást. Regulájuk szerint a bencéseknek szerzetesi fogadalmuk előtt rendelkezniük kellett örökölt vagyonukról. Dénesi Tamás előadásában az 1661 és 1778 közötti időszakból fennmaradt testamentumok segítségével ismertette a rendbe lépők társadalmi hátterét, kapcsolatrendszerét, műveltségét, spiritualitását. A rendezvény programja itt tekinthető meg

Jezsuita - Pray - Kódex


A jezsuita rend feloszlatásának 250. és Pray György jezsuita történész születésének 300. évfordulója tiszteletére az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Történettudományi Intézet és a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya közös szervezésében kétnapos konferenciát tartottak Budapesten.