Kolozsvári egyetemisták látogatása


Május 9-én a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem történelem szakos (magyar és román) hallgatói Nagy Róbert-Miklós egyetemi docens vezetésével immár sokadik alkalommal keresték fel levéltárunkat. A látogatásra szokás szerint bécsi és budapesti levéltári program között került sor. A csoportot több tanár is elkísérte, többek között Rüsz-Fogarasi Enikő dékánhelyettes. Vendégeink az apátságot, illetve az Uros apát és műve című időszaki kiállítást is megtekintették.

Sienai oklevelek Pannonhalmán


Az Uros apát és műve című időszaki kiállításon három olyan oklevél is látható, amelyet a sienai állami levéltárban őriznek. Az okleveleket Cinzia Cardinali, az intézmény igazgatója kísérte Pannonhalmára, ahol levéltárunkat is felkereste.

Uros apát és műve - kiállításkatalógus


Az idei pannonhalmi időszaki kiállítás április végi megnyitójára jelent meg a tárlat katalógusa Uros apát és műve – Egy tevékeny élet Szent Márton szolgálatában címmel. A kötetet a kiállítás kurátorai, Szovák Kornél és Takács Imre szerkesztették.

A kötetben a kiállításon bemutatott írásos dokumentumok (nagyrészt a levéltárunkban őrzött oklevelek és a Liber ruber), valamint tárgyi emlékek részletes ismertetése mellett több tanulmány járja körül Uros személyiségét és tevékenységét.

Bazilika800 – Kiállítás Uros apátról és művéről


Április 27-én nyílt meg a Pannonhalmi Főapátság idei időszaki kiállítása, amely a Bazilika800 emlékév központi eleme. Az Uros apát és műve című kiállítás kurátorai Szovák Kornél történész és Takács Imre művészettörténész. A főapátsági kiállítótérben megtekinthető tárlatot Maróth Miklós akadémikus nyitotta meg.

 

Fenntartható katolikus iskolák


A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont (EJKK) és a PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont 2024. április 17-én a Fenntartható Katolikus Iskolák, A katolikus egyházi iskolák fenntarthatóságának kérdései a múltban címmel tartott konferenciát a Ludovika Campuson.

Húsvéti vendégek a pannonhalmi levéltárban


A pannonhalmi szerzetesközösség több mint fél évszázada nyitja meg kapuit hívő világiak előtt, hogy a Szent Három Napot együtt ünnepeljék. A húsvéti találkozás elsősorban a közös imádságról és az egyéni elmélyülésről szól, amelyet spirituális programok kísérnek. Idén – több más program mellett – a levéltár-pedagógiai teremben rendezett előadás keretében a 800 éves harmadik pannonhalmi templom építtetőjével, Uros apáttal is megismerkedhettek az érdeklődők. A Levéltárunkban őrzött nagyszámú oklevél révén ugyanis Uros apát az Árpád-kor legjobban ismert egyházi személyisége.

Történelmi verseny lejobbjai látogattak levéltárunkba


A 23. Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Verseny döntőjét március 26-an rendezték a Főapátságban. A Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Főapátság által szervezett vetélkedő témája idén: Magyarország története az Árpád-korban. Ennek apropóját az adta, hogy a harmadik pannonhalmi szerzetestemplom ebben az évben ünnepli felszentelésének 800. évfordulóját. A rendezvényen kétszáz Kárpát-medencei középiskola hatszáz diákja vett részt. A döntőn a tizenegy legjobb eredményt elért csapat mérte össze tudását, közülük a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata lett az első.

1848-ból származó kokárda levéltárunkban

A bakonybéli nemzeti tarajka

Egy 1848-as országgyűlési kiadvány sarkán, pecsétviaszba nyomva őrződött meg a cocharda nationalis, vagy ahogy akkor hívták: nemzeti tarajka.

A francia forradalom terjesztette el a trikolórból készített kokárdát Európában. Eleinte a kakastollakból (coq=kakas) készült kalapdíszt hívták így, később már a redőzött szalagdíszekre is ezt az elnevezést használták.

Podcast a pannonhalmi sörkultúráról


2020-ban nyílt meg a főapátság sörfőzdéje, azonban a pannonhalmi bencések évszázadok óta aktív alakítói a magyarországi sörkultúrának. Levéltárunkban a sörkészítésre vonatkozó első dokumentumok a 11–12. századból maradtak fenn. A Babik Edit által a pannonhalmi sörfőzés múltjáról és jelenéről készített podcastban levéltárunk igazgatója mesél a tradíciókról.